Olvasási idő: 3 perc
A platóni barlang falán megjelenő árnyak csupán egy másodlagos valóság képei voltak. John von Heyking professzor szerint napjainkban ilyen a közösségi média is: amiről azt gondoljuk, hogy tény, csupán egy lenyomata valaminek, ami talán már több szűrőn is átcsorgott.
A Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában megrendezett nemzetközi konferencia előadójaként érkezett Magyarországra John von Heyking, a Lethbridge-i Egyetem Politikatudományi Tanszékének elnöke. A budapesti konferencia kezdete előtt a szombathelyi közönség is ízelítőt kaphatott a professzor politikai filozófiát érintő gondolataiból.
A diskurzust a szombathelyi képzési központ KP-s és FIT-es diákjaival indította a professzor. A fiatalokkal arról beszélgettek, vajon mi is az igazság, az igazságosság és az igazságszolgáltatás. John von Heykin egy Szókratészról szóló történeten keresztül igyekezett szemléltetni a diákok számára, hogy egy-egy filozófiai kérdés milyen sokrétű, és milyen sokféle szemszögből tekinthetünk azokra.
Rövid szünetet követően a diákok mellett a városi közönség is bekapcsolódhatott a filozófiai eszmecserébe. John von Heyking előadásában a modern nyugati civilizáció megtérési narratíváiról beszélt az érdeklődőknek. Rávilágított, hogy miközben ezek a narratívák kiegészítik egymást, folyamatosan versengenek is egymással. Hol egyik, hol másik kerekedik a többi fölé. Platón barlang-allegóriája, Saul damaszkuszi megtérése és Rousseau forradalmi narratívája szintén az igazság és az igazságosság kérdését helyezi fókuszba. Mindhárom gondolkodó arra keresi a választ, hogy a gonosz vajon bennünk van-e, vagy a körülmények sarkallnak bennünket gonosz tettekre. Rousseau szerint az ember a világ legmagasabb szintű lénye, ugyanakkor a legmagányosabb és a leggonoszabb is. A platóni barlang falán megjelenő árnyak csupán egy másodlagos valóság képei. A professzor szerint így vagyunk napjainkban a közösségi médiával is. Amiről azt gondoljuk, hogy tény, csupán egy lenyomata valaminek, ami talán már több szűrőn is átcsorgott.
Konklúzióként elmondható, hogy a megtérés – legyen az vallásos vagy világi – minden esetben személyes áldozathozatal. A megtérő meghozza azt az áldozatot, hogy a megtérés pillanatától inkább elszenvedi az igazságtalanságot, mintsem elköveti azt. Eszerint kellene tennünk mindannyiunknak.
